Sportolóporontyok

Mozgásfejlesztés, gyógytestnevelés, babatorna, korcsolyaoktatás .... "Vigyázz a testedre, ez az egyetlen hely, ahol élhetsz! " /Jim Rohn/

 

Labdástorna (fitball torna)

 

Kedves Szülők!

 

Évek óta heti rendszerességel tartok kisgyerekeknek fitball-al tornát és úgy látom megunhatatlan, kifogyhatatlan örömforrást jelent az apróságoknak és ha hozzájutnak a szüleik is, akkor a felnőtteknek is. Ezt az eszközt tartásjavításra, izomerősítésre, mozgáskoordináció fejlesztésére  kitünően lehet használni. Buzdítani szeretnék minden olyan szülőt, akiknek szívügyük a gyermekük és saját egészségének megóvása, hogy próbálják ki ezt a nagy labdát!

A gyermekek számára a labda szó fogalma egy már megszokott méretű gömböt jelent. Meglátván ezt a hatalmas, színes valamit, egyszerűen ellenállhatatlan mozgásvágyat éreznek. Szeretnének minél előbb a közelébe jutni, összeköttetésbe kerülni vele./ Amint kézbe veszik rögtön pattogtatják illetve ráhasalnak, rúgóznak!/ S ez a varázs érdekes módon nem múlik el. /Nekünk is van otthon labdánk és kisfiam első dolga a lakásba lépve, hogy ráhasalva gördüljön ide-oda./.

A labdán való mozgás az egyensúlyózás egy folyamatos ingerhatás a központi idegrendszer felé. Ez pedig visszahatásképpen befolyásolja a gyermek mozgáskoordinációját és motorikus fejlődését..

A labdán, amely gyermekhez és felnőtthöz egyaránt közel áll, az egyensúlyvesztés és visszanyerés egy mozgás során folyamatosan történik meg annak ellenére, hogy a labdán ülve a testsúly relatív nagy felületen oszlik meg. A gyakorlatok során állandóan alkalmazkodni kell a stabil földhöz és instabil labdához. Az izmok összjátéka és koordinációja a játékos mozgás során fokozatosan alakul, miközben az izomegyüttműködés kiváltódik és ezzel egyidőben az izmok fokozatosan erősödnek.

A labdán való gyakorlás a légzéssel összekapcsolva növeli a szív, a tüdő kapacitását, segíti a helyes légzési mechanika kialakulását! Fokozza az izmok flexibilitását, meggátolja azok rövidülését, amelyek a napi terhelés során kialakulhatnak. Az izületek mozgásterjedelme megnövekszik, az izmok normál anyagcseréje biztosított. Valójában egy olyan eszközzel dolgozunk, amely játékosan segíti a gyermekek/ felnőttek/ tartásnevelését, izomerősítését. Fokozza a tanuláshoz való jó pszichikai állapotot is.

A labda fontos eszköze a tartáshibák megelőzésének, a már meglevő problémák kompenzálásának, korrekciójának. A gyermekek és felnőttek napi elfolaltsága többnyire statikus ülőhelyzetet jelent, mely az izmok túlterhetségéhez, valamint a rossz tartáshoz vezethet.

A labda nagyságánál alapvető szempont, hogy a gyakorló csípő-föld távolsága nagyobb legyen, mint a térd-föld távolsága. Lényeges az is, hogy a test súlyával terhelt labda csak oly mértékben nyomódjon össze, hogy gördülékenysége még megmaradjon.

Célszerű könnyű, kényelmes sportruházatot viselni. Legjobb mezítláb dolgzni, -mi is így teszünk- így ebben az esetben a talp bőre közvetlenül érintkezik a talajjal. Tapadása biztosabb talajfogást eredményez és a boltozat is erősödik.

 

Bízom abban, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődésüket a labda iránt.

Búcsúzóul szeretnék még néhány ötletet adni arra, hogy hogyan használhatják a labdát otthon a mindennapjaikban.

Gondolkoztak-e már azon kedves „szülőtársak” hogy miért mozognak annyit ülés közben a gyerekek? / nemsokára jön az iskola?!!/. A válasz egyszerű: az állandó statikus helyzet kiváltja a mozgás igányét, mivel a folytonos egyoldalú terhelés során az izmok vérellátottsága, az ízületeken belüli lágyrészek-különös tekintettel a csiglyák közötti porckorongok- anyagcsere ellátottsága rosszabbodik.a gyermekek ezen próbálnak segíteni.

A fáradtság és az állandó terhelésből eredő, felszabaduló anyagcsere termékektől a mozgás által igyekeznek megszabadulni. Huzamos ülés során még izomgörcs is felléphet! Izomfeszülés többnyire a nyak, a váll /felhúzott vállak/, valamint az alsó háti szakasz izomrendszerében alakul ki.

Ezt a helytelen testartást próbálják megoldani úgy a gyerekek hogy hintáznak és mocorognak. Ezzel a gerincoszlopban a porckorongok keringését hatékonyan tudják befolyásolni. Az izmok nem merevednek meg, keringésük fokozatossan normálissá válik. Otthon ki lehet próbálni labdán ülve, megfelelő magasságú asztalon a rajzolást, tanulást. Így az izmok normális anyagcseréjét biztosítjuk, megtanítjuk a gyermeket a helyes ülésre. A gyermekek oldva feszültségüket, fáradtságukat jó hangulatban, megfelelő aktivitással tudnak szellemi munkát végezni. A gerinc normális, fiziológiás görbülete megmarad.

Kedves Anyuka/ Apuka! Ön is ismeri a fájó hátat, derekat egy fáradt nap után? Akkor Önöknek is csak azt tudom ajánlani, hogy

labdára fel!

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 27
Tegnapi: 1
Heti: 27
Havi: 30
Össz.: 8 093

Látogatottság növelés
Oldal: Labdástorna (fitball)
Sportolóporontyok - © 2008 - 2024 - sportoloporontyok.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »